Élt egyszer egy kis hegyi templomban egy apát. Egy szemrevaló asszony lakott a közelében. Történt egyszer, hogy az apát tojásokat tett egy dobozba, és a kispap kezébe nyomta:
- Kagylógombóc van benne. Vidd el szaporán annak az asszonynak!
A kispap engedelmeskedett és elindult az asszony házához. Útközben belekukkantott a dobozba, s látja ám, hogy nem is kagylógombóc, hanem tojás van benne. Jót nevetett az apát hazugságán, és átadta a dobozt az asszonynak. Pár nap múlva az apát ismét egy dobozt csomagot a tanítványa kezébe:
- Borotva -mondta, és elküldte az asszony házához. Persze a kíváncsi kispap ismét kibontotta a csomagot, és látta, hogy vagy egy tucat pisztráng van benne. Megint jót nevetett, és átadta az asszonynak.
Néhány napra rá az egyik közeli házban meghalt egy öregember. Felkerekedett hát az apát, hogy a gyászszertartást el végezze, és a kispapot is magával vitte. Ahogy mentek, észrevették hogy az egyik útszéli háznál sok-sok baromfit tartanak. Így szó erre a kispap:
-Mester! Nézze csak, kiscsirke kelt ki abból a kagylógombócból! - az apát szótlanul ment tovább. Ahogy elvégezték a halotti szertartást, visszaindultak a templomba. Egy folyó keresztezte útjukat, vizében pisztrángok úszkáltak.
-Mester, odanézzen! Abból a borotvából ilyen sok kis borotva született.
„Biztosan meglátta a pisztrángot” - gondolta az apát, fennhangon pedig ezt mondta:
- Amit láttál, láttál, amit hallottál, hallottál. Tartsd a szád, és kövess!
Amikor egy hegyi ösvényen kapaszkodtak fel, a szél hirtelen lefújta az apát kalapját, „Amit láttam, láttam...” - mormogta magában a kispap, a kalapot a földön hagyta, és szótlanul bandukolt az apát nyomában, míg a templomig nem értek. Egy idő múlva az apát hiába kereste a kalapját sehol sem találta. Azt hitte, annál a háznál felejtette, ahol a szertartást végezte.
-Mester! Hazafelé jövet azt mondta nekem, bármit látok is, tartsam a szám. Ezért egy árva szót sem szóltam amikor a kalapját lefújta a szél.
- Akárhogyan is, hozd vissza a kalapom!- rivallt rá az apát.
A kispap tehát útnak indult. Amikor a kalapot meglelte, jól megrakta trágyával és száraz falevéllel, majd vissza vitte a templomba. Az apát éktelen haragra gerjedt:
- Nem szégyelled magad?! Ilyen ocsmányul hoztad vissza a kalapomat?!
- Az előbb azt mondta, hogy akárhogyan is, de hozzam vissza. Hát én visszahoztam. - válaszolta a kispap. Az apátot megint megütötte a guta mérgében:
- Eredj ki a folyóhoz, és mosd ki tüstént! Amit elmos a víz , hadd mossa! Erre a kispap fogta a kalapot, a folyóba eresztette, majd hazament. Eltelt egy-két nap, és az apátnak ismét dolga akadt. Keresni kezdte a kalapját, de sehol sem találta.
- Hé te, hol a kalapom? - kérdezte a kispaptól.
- Mester, az már nincsen meg. A múltkor azt mondta: amit elmos a víz , hadd mossa. Így a trágyával együtt a kalapja is elúszott.

Forrás: made-in-japan.hu